A Fénypontok Integrált Energetikai rendszer változásáról….

 2014 első felében jött létre az új integrált energetika. Érzet társul hozzá: biztonság, intenzitás, szabadság, erő. Ezt az erőt a honfoglaláskorban őseink is uralták Koppány vezérig bezárólag, ahol minden megváltozott.

 Aki ismer, tudja, hogy nem csatlakozunk senkihez, nem másoljuk senki hitét vagy értékrendjét, és tiszteletben tartjuk a múltját, jelenét, jövőjét.

 Valami új, valami más született igazodva a kor energetikájához, feladataihoz. Az ősi magyar hitvallásra épült, a dualitásra. Az emberben lévő egységre, a női és férfi oldal egy testben történő teljes elfogadására. Ez lesz kiterjesztve a családok, az ország és a föld új energetikájában.

 Sokan a meditációinkon felfedezhetik a sámánizmusban található elemeket. Nem véletlen, hiszen a mesterek /égi/ támogatásával és közreműködésével dolgozunk. Dolgozunk csendben és alázattal. Nem hangoskodunk, nem megyünk ki a fényre. Akinek ez kell, talál épp eleget.

 Mi csak megyünk előre és szívesen vesszük azokat, akiknek ez kedves és biztonságot ad. Köztünk nincs rivalizálás, tudálékosság vagy nagyravágyás. Köztünk csak az egység létezik.

 Hogy mi lesz a jövőnk, hogy miként terjeszkedünk, sokasodunk? Hmmm… Az alapjaink erősek, a hitünk töretlen, az egységünk több próbát megélt és csak erősödött. A hozzáadott munkánk, befektetett időnk okán folyamatosan fejlődünk és érünk el sikereket. A szűrőnk az új társak befogadására intenzív.

 Nyugodt és kiegyensúlyozott rendszer ez, köszönhetően a mögöttünk álló erőnek és az erő ismeretének, hiszen lassan hat éve már, hogy elkezdtük.

Ismerjük az élet átalakításának fortélyait és jelentős számban technikáját.
/Fénypontok rendszere/
Ismerjük a test működését és átalakításának lehetőségeit.
/szellemsebészet/  
Ismerjük a harc művészetét, Sámánizmus múltját és tanait.
/küzdő sámánizmus/
Ismerjük az asztrológia képleteit.
Egyiptomi Tarot vetését
Wicca Mágiák teremtését

Még nem ismerjük azt, amit még megismerhetünk és számunkra kedves, hasznos hiszen összegző rendszert alakítottunk ki. Fejlődésünk hozza a tudást… mert fejlődni szükséges!

„A fiatalkor éretlensége kinőhető, ahogy a tudás is megtanulható és az ittasság is józanítható de a butaság örökké megmarad” Arisztotelész

 Mindezt miért csináljuk?

 A mesterek ezt kérték: „Meg kell tanítani az embereket újra felfelé nézni”

 Nyirő Viktor

A Sananda Fénypontok rendszere nem kapcsolódik semmilyen valláshoz, vagy történelmi egyházhoz. Az ideológiája és eszmeisége egy roppant egyszerű elvre épül, ez pedig a dualitás elve. A férfi és a nő egysége. Ahhoz, hogy ezt megélhessük az életünkben, először saját magunkban kell létrehoznunk. Mindannyian működtetjük magunkban a női és a férfi energiákat, de sajnos a tapasztalatok szerint két különálló erőként használjuk. A dualitás elve alapján ha elfogadjuk mindkét erőt és egyensúlyba hozzuk, akkor nemcsak duplikálódik, hanem megsokszorozódik az ereje. A létrejött egység alapján változunk és átírjuk ezt az életünkre is. Ez a Sananda Fénypontok rendszerének eszmei alapja.

Tehát mégegyszer összegezzük a két főbb alappillért: az egyik a dualitás elve, a másik pedig, hogy bármit megtehetsz, ha azzal nem ártasz másoknak. 

A Sananda Fénypontok rendszerét áldásként kaptam a spirituális világból. Meditáció alkalmával pontok kezdtek el világítani a testemen és abban a pillanatban már jött is az információ hozzá. Az alkalmazásának feltételei és területei:
A rendszer és a tudás folyamatosan bővül és, mint mi magunk is, fejlődik. Követi az aktuális energetikát, hogy a változásunkat naprakészen élhessük át.
A célom, hogy ezt a rendszert minél többen sajátíthassák el, ezért az első, majd a második szint után tanárokat oktatok, hogy mindezt nagyobb és szélesebb körben terjeszthessék.


"A tudás mindenkié, nem birtokolhatjuk, meg kell osztanunk másokkal is."  Nyirő Viktor

A Sananda Fénypontok energetikai nyílások az emberi testen, amelyek érintésével a félelem, harag, düh, frusztráció alapú blokkok és az elszenvedett, átélt traumák oldhatók fel. Mivel minden fizikai szintű betegségünk eredője egy negatív energetikai, ezért nyilvánvalóan az átalakítást ott kell kezdeni. Ezáltal először a hangulatunk, közérzetünk változik majd ezt követi a fizikai testünk is. Mivel a spirituális testen dolgozunk, ezért a folyamatok itt indulnak el. A fizikai testünk a spirituális testünk leképezése. A két test közötti információt a víz részecskéi szállítják. Ezért fontos a tisztítási folyamat alatt a sok folyadék bevitele.

Amikor a lélek először próbál üzenni nekünk és sugallatot ad a változásra, ekkor csak a hangulatunk és az emberekhez való viszonyunk változik /pontosabban az Ő viszonyuk Hozzánk, amire reagálunk/. Egyre jobban egyedül maradunk, hiszen a rezgésszámunk elkezd rohamosan csökkenni. Az alacsonyabb rezgésszám a vonzás törvénye alapján ugyan azt a rezgésszámot vonzza be az életünkbe, tehát ahogy mondani szoktuk "csak jön a baj" és hát ki szeretne egy olyan ember társaságában lenni, aki az alacsony rezgésszámával /pesszimizmus, önsajnálat, harag, düh.../ csak ront a hangulatunkon.

Ebből már gondolom nyilvánvalóvá vált, hogy miért az energetikával dolgoznunk az első alkalomtól. Ennek a tisztításnak a folyományaként emelkedni kezd a rezgésszámunk is.

Hogyan változik a test?

A spirituális test "üzen" és információt küld a fizikai testnek, hogy ahol eddig energiahiányos terület volt /fizikai szinten beteg/ változzon, hiszen már egy friss és éltető energetika vette át az adott területen helyét /egészséges/. Tehát elkezdődik a fizikai test változása is...

Erről a folyamatról a médiatörvény tisztelete miatt többet sajnos nem írhatok de élőszóban szívesen megosztom.

Honnan tudod, hogy alkalmas vagy-e az elsajátítására? Ha már többször megfordult a gondolat a fejedben, hogy jönnél és a szíved is hevesebben ver /amit középen érzel/, amikor olvasod az alábbi sorokat, akkor ez az utad része.

Tudod, ez nem egy "öncélú gyógyítási rendszer". Amit ez alatt értek, hogy magadat nem tudod direkt úton tisztítani. Azért küldték le ezt a gyógyítási lehetőséget, hogy másokon, tehát minél több emberen segítsél, dolgozzál. Amikor megnyitod magadban ezt az energetikai csatornát és elkezded alkalmazni a már elsajátított rendszert, abban a pillanatban Rajtad is megtörténik minden nagyobb erővel, mint a klienseden.

A Fénypontok megnyitják az energia csatornáinkat és megtöltik azokat a legtisztább és legmagasabb rezgésű fénnyel. Ez a fény feloldja a blokkjainkat, amelyek a múltból (előző életek, családtörténetek, és idősíkok), illetve a jövőtől való félelmeinkből erednek. Nem szükséges hozzá a spirituális látás, hallás, érzékelés. Adott egy kezelési zene ismétlődő ütemekkel, ami szerint az ujjadat a testen kell tartanod a már megnyitott energetikai csatornában.

A legfőbb Krisztusi Fénycsatorna által a fejlődésünk érdekében aktivizálhatjuk ezt a tiszta fényesszenciát magunk és mindazok számára, akiken a későbbiekben dolgozni fogunk. Mindez vallástól független, csak fogadd el, hogy a gyógyító szellemlények léteznek és tudd, hogy segítenek.
Kell hozzá a felelős gondolkozás, hiszen életeket változtatsz meg vele, beleértve a sajátodat is. Miután egy hónap múlva megerősödtél, akkor van lehetőséged, hogy vizsgát tehess.
Sokan ezt választották hivatásuknak és hivatalosan ezzel a rendszerrel segítenek.
Magyarországon, Belgimban, Írországban, Svájcban, Angliában és Skóciában vannak már "Fénypontosok", akik már aktív használói a rendszernek.
Közösséget alkotunk és teremtünk.


"Senki sem segíthet úgy embertársain, hogy közben ne segítsen saját magán."
Ralph Waldo Emerson